Nyílt hét a Bambi csoportban

Nyílt hét a Bambi csoportban

Minden három éves kisgyereknek és szüleinek is nagy lépés az ovis korszak kezdete. Izgulunk a „picikénkért” vajon, hogy érzi majd magát, lesznek-e barátai és hogyan is éli meg napjának azt a részét, amikor nem mi figyeljük, vigyázzuk.

Március első hetében izgalmas és mozgalmas feladatokkal tarkított körképet kaptunk gyermekünk óvodai napjairól. Az első napon Kriszti néni elbábozta Jékely Zoltán: A három pillangó című meséjét, melyet a gyerekek szájtátva hallgattak, ehhez kapcsolódóan a virágokat és a színeket is átismételték. A mesét követően Kriszti, Erika és Erzsi néni segítségével szebbnél szebb pillangók keltek életre. Majd a torna foglalkozás során sokféle játékos, mesés köntösbe bújtatott, minden kis tagjukat megmozgató feladatot teljesítettek. Voltak Ők kis rókák, sőt palacsinták és gombócok is és lelkesen szaladtak a cicák a kisegerek után a „farkinca fogó” alkalmával. A gyermekeinknek és nekünk is kedves, mókás élmény volt, amikor megtanítottak minket a „Pingvintánc” mozdulataira.

A második napon meglátogatta a Bambi csoportot a tavasztündér. Nagy csomagot hozott a postás, benne az első tavaszi virágokkal. Gólyahírről, napsugárról énekelve körbeülték a kisbambik a virágokat. Erika nénivel eljátszották a répamesét, mi szülők meg nagy kedvvel néztük a bambis átiratot, ahol egyszer a répa húzta az Apókát, másszor meg a répa magától elsétált és új kisrépa nőtt a helyére. Később tökmagot ültettek a kis kertészek az óvó nénikkel és Erzsi nénivel, aminek csak egy gondoskodó hétvége kellett és már ki is csírázott. Lesz mit enni jövőre a tökhéten!

A néptánc foglalkozásra nemcsak betekintést nyerhettünk, hogy mindössze néhány óra után milyen ügyesen tapsolják a ritmust és lépik a ropogóst, de Györgyi néni javaslatára még táncba is vitt minket a sok ingecskébe és pörgős szoknyába öltözött kiscsoportos. Nagy élmény volt látni mennyire magával ragadja őket Tünde néni hegedű muzsikája és az igazi népi énekszó.

Öröm volt látni a jó kedvet a gyerekek arcán és azt, hogy milyen szívesen és izgalommal vesznek részt a különböző tevékenységekben. Nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy a gyermekem ilyen szeretetteljes légkörben tölti azt az időt, amit nem velünk, a családjával él át.

Szappanosné V. Edina és Vermes-Bártfai Zsuzsanna