Kolompos koncert

Az óvodások április 17-én, szerdán a Kolompos együttes tavaszi műsorán vehettek részt a Művelődési Házban.

A jó hangulatú, vidám, játékos, néptáncos-zenés „mulatság” élő zenével teljesen elvarázsolta a gyermekeket. Tavaszköszöntő, naphívogató, esőcsalogató dalokkal igyekeztek siettetni a természet újjászületését, melyet különböző mozgással kísértek a gyerekek. A kiszézéssel is megismerkedhettek az óvodások, és a „megkésett húsvéti locsolkodás” sem maradhatott el. Az együttes műsorába beépített tréfákkal tette színesebbé az előadást, melyen nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is jól mulattak. Közös táncolással zártuk a vidám délelőttöt.

 Éhleiter Tünde

Nagyszerű hangulatban mulattak és ropták a táncot, melyről készült fényképeket a Galériában lehet megtekinteni bejelentkezést követően.