Farsangról

„A farsangi napokban, legyünk mi is vígabban…”

 

Kicsik és nagyok nagy örömére február 13-án, pénteken a budajenői óvodát benépesítette a lovagokból, kalózokból, tündérekből és királylányokból álló színes gyereksereg. Boszorkák repültek seprűnyélen, kézen fogva járt ördög az angyallal és cica kergette a kis krokodilt. Az óvó nénik A három nyúl című mesével szórakoztatták az ovisokat, majd a jelmezeseket megcsodálhattuk egyenként is. A csoportok elmondták farsangi verseiket, elénekelték vidám dalaikat. A táncos mulatságban a nagycsoportosok pingvintáncát mindenki nagy örömmel járta. Jól esett az elfáradt bálozóknak a sok otthonról hozott finomság, melyből erőt meríthettek az ügyességi játékokhoz. Persze az ebédre elkészített finom fánkok gyorsan elfogytak, és a jelmezek is csak rövid ideig álltak a szekrényben, mert február 16-án pótfarsangot tartottunk a gyerekek nagy-nagy örömére. Kiszebábunkat 17-én minden óvodás lelocsolhatta az óvoda udvarán, közben dallal, mondókával búcsúztunk a téltől, így azt gondolom mindent megtettünk a tavasz mielőbbi érkezéséért.

Vén Erika, Bambi csoportos óvónő