Ballagás az óvodában – 2014

Bevallom őszintén kicsit (?) izgultam kisebbik lányom ballagása előtt, hiszen nagyon hamar elérzékenyülök.  Mi lesz most, mikor a szívem csücske, a Misi mókus csoport ballag?  Négy év alatt nagyon a szívemhez nőtt ez a kis csapat.

Ritkán látni ilyen jól összeszokott, harmóniában lévő közösséget, mint ők. Az évek folyamán a szülők is nagyon jól összekovácsolódtak, ami azóta is tart, függetlenül attól, hogy a csoport egy része tavaly már megkezdte az első osztályt.  Már akkor sem volt könnyű pityergés nélkül kibírni, amikor tavaly „csak” a nagyobbak ballagtak, a kisebbek maradtak. Most pedig a kicsik is suliba mennek. Kicsik?? Hol van az már, csak az én szememnek azok!  Várják már az iskolát, hiszen az óvó nénik, és a szülők is felkészítették őket, hogy hamarosan nagy iskolások lesznek, és ez már látszik rajtuk. Várják is, de azért még – legalábbis az én csemetém -, meg is van illetődve a nagy lépés előtt.

Sokat készültek a ballagási műsorra, izgatottan indultak az iskola tornatermébe. Ott már vártuk őket.  Kedves 6-7 éves, csillogó szemű vásározókkal találkoztunk, énekeltek, táncoltak, lobogtak a kékfestő szoknyák, topogtak a cipőcskék. Kiscsoporttól nagy-középsőig minden csoport kedvesen elbúcsúztatta őket, majd a hagyományokhoz híven átbújtak sorra a virágokkal díszített 6-os számon.  Mosolygó, pityergő szülők, rokonok, és ők maguk is tágra nyílt szemmel nézték végig a kivetítőn az elmúlt négy évben készült képeket. Eltelt hát ez a 3-4 boldog év. Visszaemlékszem a sok szép Karácsonyi, Anyák napi műsorra, évzárókra, nyílt napokra, közös szülinapi bulikra, és visszanézve, válogatva az akkor készült képeket rácsodálkozom, mennyit fejlődtek, ügyesedtek az évek során. Milyen kicsik voltak! Mintha most lenne, ott izgultunk a beszoktatáskor be-bekukkantva az ablakon, aztán hirtelen itt vagyunk, bringával hamarabb hazaérnek, mint mi, komoly nagy lányok, fiúk lettek!

Mindannyiunk nevében köszönjük az óvoda dolgozóinak, elsősorban persze Tünde néninek, a még nyugdíjból is gyakran visszalátogató Vali néninek, Rita néninek és Regina dadus néninek azt a sok szeretetet, türelmet, és valljuk be nem kis munkát, amit útravalóként kapva a gyerkőcök örömmel, összetartva, bizalommal indulnak neki az iskolaéveknek. Én biztos vagyok benne, hogy ott mindannyian nagyon ügyesen megállják majd a helyüket. Mi pedig majd újra azon kapjuk magunkat, hogy ballagásra indulunk.

„Óvó néni várt énreám,
mikor ide érkeztem.
Búcsúzkodni tőle nehéz,
bizony nem megy oly könnyen!

Mikor sírtam ki volt velem?
Ki törölte könnyes szemem?
Ki tanított szépre, jóra,
mintha édesanyám volna?

Nem várt érte köszönetet,
egész szívét adta nekem!

Elfeledni nem is tudom,
hiszen én is szeretem!
Rá gondolok, később sokszor,
míg a táskát cipelem!

Tudom vége a játéknak,
már a komoly munka vár.
De ha néha elfáradok,
két karja majd visszavár!”

T.T.